Az Egeres-völgyi Sport Fesztivál keretein belül rendezi a Nagy SE
augusztus 5-én a hegyikerékpáros Bükk Maratont. A Top Maraton sorozat
3., bajnokságnak is helyt adó állomására a magyarok mellett hat
ország, mintegy 1200 kerekesét várják a szervezők.

2011 bukk maraton rajt

A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség a Bükk Maraton alkalmával 11
kategóriában írta ki a magyar bajnokságot. A maraton elit címvédők
Buruczki Szilárd és Dósa Eszter - Buruczki ezúttal sérülés miatt nem
vehet részt az eseményen, Dósa hétvégi, horvátországi maraton-győzelme
viszont jó formát mutat. A sportág magyar kvótásai, Benkó Barbara és
Parti András a viadalt megelőző napon utazik Londonba, így ők nem
lehetnek jelen az ország egyik legnagyobb hegyikerékpáros eseményén.

A versenyen a szabadidősportot kedvelők is elindulhatnak, a szervezők
külföldieket is fogadnak; az előzetes nevezések szlovén, osztrák,
szlovák, román, francia és cseh kerekesek részvételét feltételezik.

A maratont három távra: 93 (2570 méter szint), 58 (1700 méter szint)
és 37 (743 méter szint) kilométerre írták ki. A versenyközpontot -
immár harmadik esztendeje - a Felsőtárkány melletti Egeres-völgyben
építi ki Nagy Ádám és csapata, ahol előző nap a Titán Kupa
utánpótlás-krosszversenyre, illetve terepfutásra lesz lehetőség; a
hétvége további programjait természetjáró túra, kisvasutazás és
barlangászat jelenthetik. A szervezők készülnek a várható nagy
melegre: a leghosszabb távon 5 frissítőállomás várja a kerekeseket; a
három távon felállított pihenőkön összesen 300 kg banán és öt ezer
liter víz áll majd rendelkezésre.

A terepfutásra szombaton 11 órától, a Titán Kupára délután kettőtől
kerül sor. Vasárnap a hosszú távot reggel kilenckor indítják, a fél
tízkor a közép, majd tízkor a rövid következik. Az eredményhirdetésre
délután négy órától kerül sor.

Tizenharmadik alkalommal rajtol július elsején a Duna Maraton hegyikerékpár-verseny mezőnye, hogy a kerekesek a három kiírásra került táv valamelyikét teljesítve versenyezzenek a Pilis hegyi útjain. A Top Maraton sorozat idei második állomására 7 országból, mintegy másfélezer sportolót várnak a Sportaktív SE szervezői.

A visegrádi rajt – melyet Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősport-tagozatának elnöke és Félegyházi András, Visegrád polgármestere fog "ellőni" – ezúttal nem csak a versenyzők számára lesz jelentős.

"Az idei verseny különleges színfoltja lesz, hogy a Duna Maraton rajtkapuja alól indul Berta István és családja, Bóta Katalin és Berta Ádám bringával Londonba. Magyar zászlókat visznek magukkal, melyeket az olimpián adnak át a magyar kerekesek tiszteletére. A Londonig vezető, mintegy 2000 kilométeres bringaútjuk során hírét viszik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, mely határokon át segít az arra rászoruló gyermekeknek. Az előzetes nevezések szerint közel 1400 indulónk lesz a Duna Maratonon, a gyerekversenyre közel 100 fiatalt várunk. A pálya tökéletes, az időjárás-jelentés szerint melegünk lesz, de felkészültünk, és megerősítjük a frissítő állomásokat sok vízzel és izotóniás itallal" – nyilatkozta Harangvölgyi András főszervező, aki Ausztriából, Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából is vár versenyzőket.

A Duna Maraton 92, 68 és 32 kilométerre lett kiírva. A rajtra vasárnap reggel 10.00 órakor (hosszú- és középtáv), majd 10.15-kor (rövidtáv) kerül sor a visegrádi Duna-parton. A 14 éven aluliaknak meghirdetett diákkupa-versenyeket 10.30-tól indítják a szervezők.

 VAN8433

 

"A Magyar Olimpiai Bizottság több nyelvre lefordított ajánlólevelével indulunk. A rajtnál kapjuk meg Monspart Saroltától a magyar zászlót, melyet július 24-én adunk át Londonban a Magyar Nagykövetségen, tisztelegve az olimpiára kijutott magyar kerékpárosok: Benkó Barbara, Lovassy Krisztián és Parti András előtt. Az út 7 európai országon keresztül, közel 3 hétig tart. Olyan szolgálatot kerestünk, amelyik az országhatáron átnyúló tevékenységet folytat, így számlát nyitva, felajánlásokat gyűjtve, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül támogatjuk az arra rászorulókat" – mondta Berta István.

Felajánlások tehetők:

Kedvezményezett: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

 

Számlaszám: 16300000-00046016-00006401

 

Adományozás, 19622158-1-42

 

Külföldről:

 

DEUTHU2B

 

IBAN: HU09163000000004601600006401

A jótékonysági útról bővebben: http://www.facebook.com/pages/Bring%C3%A1val-az-Olimpi%C3%A1kraBiking-to-the-Olympics/101487059983170?ref=tn_tnmn

Fotó: Vanik Zoltán

Ezúton is szeretnénk tájékoztatni Benneteket, hogy a XIII. Duna Maraton Magyar Kupa futam is egyben.

Mivel ez nem a verseny meghirdetésével egy időben derült ki, így többek reális kérésére meghosszabbíttottuk a 6000 Ft-os előnevezés határidejét, 2012. június 20-ig.

 VAN5137

 

Ezután, június 21-26 között már 9000 Ft a nevezési díj.

A helyszínen nevezésre már nincs lehetőség! Csak külföldiek számára.

A 11. alkalommal kiírt Specialized Maraton Szilvásvárad
hegyikerékpár-versennyel megkezdődött pünkösdvasárnap a négyállomásos Top Maraton Mountain Bike sorozat nyolcadik szezonja. A bükki nyitányra 1233-an neveztek. A férfiak hosszútávját a tavalyi győztes Blazsó Márton, a nők középtávját a szintén ismétlő Dósa Eszter teljesítette leggyorsabban - mindketten új pályacsúccsal.

20120527-5071

 

A Tarnai Csaba és csapata által szervezett Magyar Kupaforduló alkalmával a kerekesek 117, 70 vagy 39 kilométer közül választhattak. A szilvásváradi lovas-stadionból egyszerre indult a Bükk emelkedőinek az 1164 versenyző.

Az esélylatolgatás során kérdést jelentett a férfi hosszútáv tekintetében,
hogy a korábbi győztesek közül a tavalyi első Blazsó Márton, vagy az olimpiai kvalifikációban helyt álló, idén rövidebb, olimpiai távon versenyző Buruczki Szilárd kerül-e a bükki dobogó tetejére.

20120527-6330

 

Mint az időeredmények is alátámasztják, a pálya igen gyors volt.
Érdekesség, hogy - a végül győztesként célba érő - Blazsó, 117 kilométeren 12 perccel; a többszörös maraton bajnok Dósa Eszter - aki zsinórban harmadszor nyerte a szilvásváradi viadalt -, tavalyi, rekordnak számító eredményét mintegy másfél perccel tudta megdönteni 70 kilométeren.

A verseny rövidtávján elindult ifj. Purnhauzer Pál, a Specialized
magyarországi és romániai forgalmazásának vezetője illetve Tigran
Korkotyan, a márka európai képviseletének technikai vezetője, aki korábban országúti menő volt. A férfi hosszútáv győztese, Blazsó Márton, tavalyhoz hasonlóan, idén is a hazai forgalmazó támogatottjaként, Specialized nyergében nyerte a viadalt.

20120527-6129

 

Pünkösd vasárnap nyolcadik évadját kezdi a Top Maraton Mountain Bike
sorozat. A XI. Specialized Maraton Szilvásvárad három távjára már mintegy 1300-an neveztek. Ha addig nem esik az eső, az eddigi kevés csapadéknak köszönhetően rendkívül gyors pálya várja a versenyzőket.

szilvas rajt2011

A május 27-ei viadalra idén is három távot írtak ki a szervezők. A 117
kilométeres hosszú táv alkalmával 3250 méter, a 70-es középtávon 1700
méter, a 39 kilométeres rövidtáv esetében 750 méter szintkülönbség vár a
kerekesekre. A verseny kísérőrendezvényeként outdoorsport fesztivál, koncertek kerültek a kétnapos programba. A maraton rajtjára vasárnap reggel 10.00 órakor kerül sor a Szilvásváradi Lovas-stadionban.

"Már több mint 1200-an neveztek előzetesen, még nem zártuk le a
regisztrációt, haladunk az 1300 felé. Több kerekes bejárta már a pályát,
azt mondták, minden idők leggyorsabb pályáján versenyezhetnek vasárnap, ha nem lesz több csapadék. A kevés eső a port megszüntette, jelentős sár szerencsére nincs az erdőben" - mondta Tarnai Csaba főszervező.


Bővebb információk:

http://www.szilvasvaradmaraton.hu

Fotó: Berecz Tibor

 

Változatos, szabadidős programokat is ígérnek a szilvásváradi
hegyikerékpáros maraton szervezői a pünkösdi hétvégére. Május 26-án
Specialized tesztnapra, pünkösdvasárnap a XI. Specialized Maraton
Szilvásvárad versenyére kerül sor.

slide5 1

 

A hivatalos TesttheBest program a szilvásváradi Specialized Maraton
előrendezvénye. A verseny előtti szombaton kerül sor a meghívásos
tesztnapra, melyen a Specialized kerékpárok egyikét lehet kipróbálni a 30
db felső kategóriás bringa közül.

A szerencsések, akik térítésmentesen vehetnek részt ezen a programon, a maratonra regisztrált résztvevők közül kerülnek ki.

A teszttúra szombaton 10.30-kor, 12.00-kor és 13.30-kor indul. A tesztelés
mellett outdoorsport fesztiválra és a Bükk-Aggtelek kerékpáros
teljesítménytúrára is május 26-án kerül sor. A nap folyamán még lehetőség nyílik a Top Maraton sorozat idei első állomására, a másnapi maraton három távjának egyikére regisztrálni.

Bővebb információk:
http://www.szilvasvaradmaraton.hu/page/index.php?o=333
http://www.testthebest.hu/?o=1#5